Utam a fitneszmodell színpadig – Németh Diána a testépítésről
Azt tapasztalom, hogy sokak fejében negatív kép él a testépítőkről vagy fitneszmodellekről. Mások azt gondolhatják, hogy színpadra állni nagyon könnyű dolog és a lányok által színpadon megmutatott testforma általában mindig az örökölt jó genetikának köszönhető.
Pedig ez korántsem így van. Most a saját példámat szeretném elmesélni, hátha másokat is motiválok vele, és segítek lebontani az előítéleteket is.
Sosem voltam vékony lány, mindig is szerettem enni. Nem tagadom, többször betértem a gyorséttermekbe, sokszor került az asztalomra pizza, hamburger, sült krumpli. A napom legnagyobb étkezését a vacsora tette ki. Hisz, valljuk be – a mai rohanó világban -, az ember otthon, nyugodt környezetben tud csak igazán jót étkezni. Napközben pedig keresi a gyors megoldásokat, pékségeket, menüztető éttermeket. Nem tartom magam különösebben édesszájúnak, de ha megkínáltak ilyesmivel, általában nem sok mindent utasítottam vissza. Eleinte nem foglalkoztam az alakommal, aztán az évek során egyre jobban zavart, hogy husis vagyok. A közép- és a főiskolás éveim alatt 169 cm és közel 70 kg voltam. Ezért úgy döntöttem, hogy elkezdtek sportolni. Érdekelt minden lehetőség: a spártai versenyek, a boksz, a cross fitt és olykor-olykor eljártam edzeni a konditerembe is.
Azt gondoltam, hogy ezzel majd gyors változást érek el. Nem így volt, ugyanis az étrendemen semmit sem változtattam. Szerettem enni, na meg persze úgy gondoltam, hogy ha már edzem, ennyi kijár nekem. Sajnos most már tudom, hogy – a rengeteg sport ellenére – pontosan ezért nem fogytam. Mivel változást akartam, akkoriban én is hittem a különböző fogyasztó kapszulákban, addig amíg ki nem próbáltam ezeket. Ahelyett, hogy csökkentették volna az étvágyamat, csak sokkal éhesebb lettem, fogyni pedig nem fogytam.
Így a koplalás mellett döntöttem. Hittem abban, hogy este 6 után már nem szabad enni. (Erre majd később kitérek). Megvontam magamtól mindent. Semmi cukor, semmi zsír.
Ennek természetesen az lett az eredménye, hogy 1-2 hét után falási rohamok jöttek rám, és mindent megettem, ami a kezem közé került. A hirtelen jött boldogság után iszonyatos bűntudatot éreztem. A kilók pedig csak kúsztak felfelé.
Én is, mint a nők többsége, azonnali változást akartam elérni. A gyors megoldások érdekeltek. Abba nem gondoltam bele, hogy az edzések utáni nagy étkezéseimmel (amit jutalomként könyveltem el) csak ártottam magamnak. A testsúlyom folyamatosan ingadozott. Ez a tanulmányaim befejezése után is így volt. Ha a munkában egész nap talpon voltam és nem tudtam enni, úgy éreztem, ez nekem csak jó, hiszen ha nem eszem, fogyok. Csakhogy a szervezet nem felejt, mert ha ételhez jut, akkor raktároz. Így, amint bekaptam valamit, már szaladtak is fel a plusz kilók.
A sport mindig is része volt az életemnek. Idővel rájöttem, hogy a konditeremben érzem magam a legjobban. Általában inkább egyedül szerettem edzeni, mert olyankor igazán magamra figyelhettem. Voltak, akik időnként társultak hozzám, de olyankor kevésbé éreztem hatásosnak az edzéseket. Az életemben a változás csak ez után következett be…
(Folytatása következik.)